2015. február 3., kedd

Gondolkodom

Sokat foglalkoztat a tér és az idő kérdésköre. Mostanában már talán egy olyan dalt sem írtam, amelyben ne lenne szó róla. Sőt az időm jelentős részét elveszi, hogy az időn gondolkozom. Most gondoltam bele, hogy mennyi energiát vesz el a gondolkodás. Jaj. De hát én mindig is gyakorlatias embernek tartottam magam! És közben nem is! Hát nekem mindig ezerfelé van az agyam! Borzasztó. De legalább most ebben a pillanatban épp írok! Ez bizony cselekvés. Mondatokba foglalom gondolataimat, melyek ezáltal ténylegesen is megszületnek. De nem is tudom melyik kommunikációs szakszövegben olvastam, hogy igazából az írásban sem a tényleges gondolatainkat közöljük. Tényleg mennyire triviálisnak és gagyinak hangzik most így leírva minden, ami a fejemben gondolatként még papírra vetésre érdemesnek bizonyult. És amúgy: NEM IS ERRŐL SZERETTEM VOLNA ÍRNI. Csak gyűlnek a témák a fejemben, de egyszerűen nem tudok elkezdeni úgy egy bejegyzést, hogy megadom a címet, és csak arról a témáról írok. Na azt hiszem újságíró nem leszek. De talán a blogot nem is a témák, hanem a személyesség érzése tartja egyben. Lehet, hogy nem is baj, hogy nem adok meg konkrét címeket és KERESŐKIFEJEZÉSEKET, hogy az olvasó abban reménykedjen, hogy itt most egy kimondottan releváns cikket talál.
Tényleg, ezzel a bejegyzéssel felrúgtam minden szabályt, amit a tudatos blogíráshoz kell. Ja és írtam is még jópár sort, de lusta voltam megfogalmazni egy többszörösen alárendelten összetett mondatot... ezért kitöröltem a fenébe.
Szia! :D

Ildi (Dark Notes)

2014. december 22., hétfő

Tehetséges emberek

Ma szerencsém volt két nagyon tehetséges fiatal színészpalántával együtt dolgozni. Ma találkoztak először - és mégis annyira működött az egész, mintha már együtt forgatnánk 5 éve rendszeresen.
Ezért imádok klipeket készíteni, forgatni...mert ilyen aranyos, tehetséges emberekkel találkozom minden alkalommal és bármennyire is nehéz a project, végül mindig sikerül és mindig jobban, mint vártam. Csapatmunka az egész...Attól még, hogy van egy rendező, aki végül az igent vagy a nemet mondja, mindenki bedobhatja az ötleteit. És sokszor jobbak, mint az eredetiek.
Na mindegy, ez most így kijött belőlem. Imádom az életet.

És íme a klip :)
Osszátok, ha tetszik!




Dodó

2014. december 21., vasárnap

Az élet szép

Imádunk filmeket nézni, otthon ülni, enni, inni (ásványvizet, mert annyi elég), lustálkodni, ölelni, utazni, kocsikázni, vasárnap Tescozni, csocsózni, jégsalátát enni a Rákóczi úton, alkotni, szeretjük a VAN című filmet, a forrócsokit, a Balatont, a tengert, a kürtős kalácsot, az ordítva nevetést (vagy a néma nevetést), a hosszú beszélgetéseket...a narancslé és a pizza is elég ahhoz, hogy egy szombat estén jól érezzük magunkat. "Teli szájjal enni, hangosan szeretni". 

Hogy a legújabb dalunkat idézzem - "így is lehet"... :) 


Dodó

2014. december 8., hétfő

Idő és suli


Lassan hónapok óta tervezgetem, hogy szeretnék ide írni valamit, de sosem marad rá időm. Most is, hajnali 2 óra van, és már nagyon szükségem lenne az alvásra. Sok energiát adott a szombati koncertünk, de még többet elvesz a suli. Pedig pont arról szeretnék már írni Nektek, hogy mennyire jó egyetemre járni és tanulni, és szeretnék erre biztatni mindenkit, aki még bizonytalan! Most már valamikor időt szorítok rá.

Ildi (Dark Notes)

2014. október 15., szerda

Életjel

Sokat alszom. Sokat eszem. 
Bocsánatért esedezem 
Azért is, mit nem én tettem 
Megint túl sok ruhát vettem. 
Engem nem hívnak a bálba 
Csak az, kinek egy fél lába 
Van, de ahhoz is bottal se,
És hidd el, ez mind nem mese. 
De mindegy, hiszen az én szívem 
Úgyis másé, az én hírem 
Nem rontja ő, sőt, javítja 
Énem fiú verziója. 
Erről ennyit, amúgy sok-sok 
Teát iszom, tejjel, bizony 
Kávét pedig minden nélkül
Egyszer ez majd csak megtérül. 
Sétálok is rengeteget 
Pestnek minden részletében 
Jártam már, hisz úgy imádom
Az én kis Csodaországom. 
Szobámban meg millió kép 
Őket raktam ki az imént 
Életemnek darabkái 
Sosem fognak hiányolni. 
Olvasom a horoszkópom 
Azét, kiről álmodozom
Rábízom magam a sorsra 
Az embernek nincs így gondja. 
Véletlenek nem léteznek, 
Minden okkal. Ha kérdeznek.
Ezért sosem pánikolok,
De ne hidd azt, hogy táncikálok.
Ne mondd el, mert túl ciki 
Taylor Swiftet hallgatni 
Miley Cyrust is szeretem 
És most mindenki kövezzen. 
Szemfóbia, szőnyegbolt, fúj 
Halak, csigák, minden, mi szúr
Csámcsogás és nyálas beszéd 
Egyszer kihagyott ebéd. 
London pedig a szerelmem,
Tizenéve övé szívem
Minden mi brit, Monty Python.
Gondolkozom, hogy talán hon
Cserélő leszek majd egyszer
De egyelőre Budapest mer 
Magyarul sokkal egyszerűbb
Viccet mesélni. Uff, és ez most
Itt nem rímelt, de nem baj
Valahogy kimentem én majd 
Magamat, igen, vonzok én most 
Mindent, ami nagyon kínos. 
Pillanatnyi elmezavar, 
Kutya, barát, család, Hawaii
Szervezkedés ellenségem,
Csak naptárba ne kelljen néznem. 
Egyszer láttam egy sorozatot 
Nem csak egy részt, hanem hatot.
Sírtam. Engem oda fel kell venni,
Sherlock rendezőnek lenni. 
Ott döntöttem: én már tuti 
Kliprendezővé fogok válni 
Alakítok, próbálkozom, 
Kitalálok, ha unatkozom. 
Zenét hallgatnom nem szabad,
Hiszen közben kattog az agy
És befogok én bárkit, aki 
Szereplőnek el tud menni. 
Néha meg túllelkesedem 
A túlzásokat nagyon viszem 
Stílust is naponta váltok, 
Álmoktól függ. Álmok, álmok
Sok Deja Vu, álmok miatt.
Emlékszem én minden napra
Ordibálni tudok nagyon, 
Te provokálsz, én nem hagyom.
Pontos vagyok, sose késem, 
Messze tartom el a késem, 
Mert mindig mindent elképzelek
Általában délben kelek. 
Pengető van a nyakamba 
“Várjál, állj, mi van ráírva?” 
“I’m with the band”, mosolygás 
Aztán kínos elfordulás. 
Gitározás stresszoldásként, 
Sokáig nem, aztán megint 
Éjjel-nappal, orrba-szájba, 
A szomszédoknak rémálma. 
Elkapom a pillanatot, 
Retusálni úgy utálok, 
Sztedikemhez béna vagyok, 
De így is dicséretet kapok.
Szellemekben pedig hiszek,
Felnövök, detektív leszek, 
Egy baki van, a vértől félek 
Néha elfordulva élek. 
Sorozatokat preferálok, 
Kocsikázni úgy imádok, 
Feltett láb, dalt kiabálni, 
Tenger, lábam hullám éri.
Napfény, csókok, hideg, inkább
Ölelést, a puszik furák 
C-Vitamin meg a legjobb
Desszert az egész világon. 
Ne aggódj, hisz mindjárt vége
Alapból ne aggódjál, mer
Attól csak a falra mászunk,
Összedől a kis világunk.  
Nem értik a humoromat, 
Udvariasan elfordulnak, 
Nem értik, miről beszélek,
Nem értem az életüket.
Megbocsájtós, sértődékeny
Séta veled, gyros éjjel, 
Néha meg csak ágyban levés, 
Tanulás és bölcselkedés. 
Gondolkodni sokat tudok,
Nevetni is, abból vagyok. 
Öblösen vagy cincogósan, 
Hátravetett fejjel jobban.
Ha nincsen ihlet, erőltetem, 
Az agyam túl furcsa nekem, 
Így született ez a vers is, 
Vagy hívd bárminek. 
Uff. Nem rímelt. 

Dodó

2014. szeptember 6., szombat

Rendszeridegen

Lassan kezdek rákapni az írásra, pedig nem szeretem prózában kifejezni magam. De hogyan máshogy mesélhetnék? Dalban lehetne még. Egy baj van csak vele: lassú és drága. A dalt, melyet ma megírnék jó esetben egy év múlva hallhatnátok. Jó minőségben stúdiózni még mindig nem lehet zsebpénznyi összegből, és azt megszervezni sem egy "kettőt csettintek és kész" meló.

Minden alkotófolyamatnak és cselekvésnek megvan a gazdasági, technikai, logisztikai oldala is. Sőt. Mennyi olyan kiüresedett alkotás és cselekvés létezik, amely csak ezekről szól, mert az okról, a tartalomról és a kulturális értékről elfeledkeztek útközben.

Azt hiszem idén halmozottan volt részem ilyen élményekben, tapasztaltam meg az információvisszatartáson alapuló hierarchikus szervezeti logikát egy kereskedelmi tévés forgatáson, illetve a társadalmi intézményekről kialakított fogalmam is bővült egy ismerősöm esküvőjén és nagypapám temetésén.
Megdöbbentő volt felismerni, mennyire intézményesítve könnyítünk magunkon, mennyire intézményesítve kenjük el a felelősséget. Mert "ez a szabály", mert az orvos jobban tudja, mert a pap jobban tudja, mert a temetkezési vállalkozó jobban tudja, mert a hagyatéki tárgyalás jobban tudja. Sírásók földelik el az embert, akinek az életéből született a miénk, és hányják oda nevünkben a virágkoszorút...

Képesek vagyunk saját magunkat kihagyni a saját életünkből, őszinteség és tettrekészség helyett illedelmeskedni és a feltételezett társadalmi elvárások alapján viselkedni, egyetemet és szakot választani, munkába állni, családot alapítani, ünnepelni és gyászolni, véleményt formálni vagy beletörődően kussolni, kifejezni vagy elfojtani érzelmeinket. Gondolkodásunkba hagyjuk, hogy beleégettessen: az életünket túlélni kell, nem pedig megélni; az életben munkahelyünk és rossz fej főnökünk lesz, nem pedig hivatásunk és vállalkozásunk.

És azt mondják, a lázadás jó, csak szalonképes legyen.

Én pedig néha kimondottan rendszeridegennek érzem magam.

Ildi

2014. augusztus 27., szerda

Magyaros pulykamell, avagy 'amit látsz, mindent bele"


Amikor szüleid elutaznak és te pár napra egyedül maradsz és nincs kedved gyorskaját enni, de nincs elég pénzed valami jobbra és túl fáradt vagy elmenni boltba, hogy beszerezd valami jó recept hozzávalóit, de mégis meg szeretnél próbálni valami ehetőt összedobni, akkor érdekes dolgokra tudsz rájönni. :D


Elkezdtem összegyűjteni, hogy milyen ehető dolgok vannak itthon. Találtam pulykamellet a fagyasztóban, találtam krumplit, vöröshagymát, mustárt, pirosaranyt, borsot, pirospaprikát, magyaros fűszerkeveréket és tejfölt.
Rájöttem, hogy magyarok vagyunk!
Összedobtam, amit láttam és kész lett a magyaros pulykamell. Hát nem varázslatos??



Múltkor utaztam Angliába, de akkora vihar volt Magyarországon, hogy még nem tudtunk elindulni, ezért várakoznunk kellett a kapunál. Ez alatt az idő alatt egy kint élő magyar fiatalemberrel kezdtem el beszélgetni. Ő mondta, hogy van ott egy ismerőse, aki abból él, hogy két hetente hazajön televásárolja magát a túróruditól kezdve a csabai kolbászig mindenféle igazi magyar finomsággal és a kint élő magyaroknak angliai árakon eladja. "Van is rá kereslet bőven, mert nincs annál jobb érzés, mikor az egyik reggel, -amikor fáradt vagy, mindenből eleged van és egy kicsit honvágyad is van-, kinyitod a hűtőt és meglátod a bábolnai sonkát és a pirosaranyat!"
Ő csak a pálinkát hiányolta a kínálatból és amikor hazalátogat mindig visz magával vissza egy kicsit. Aggódott is a három üveg pálinkájáért a bőröndjében, nehogy összetörjenek a viharban. :D



Néha elgondolkozom azon, hogy a nagy világon e kívül van-e számomra hely.
Persze, hogy van. A világ durvanagy.
Viszont sosem tudnám elfelejteni, hogy honnan jöttem. Itt nőttem fel, ebbe a kultúrába tartozom és szeretem a gulyáslevest! :D
Annak ellenére, hogy a 'bunkó magyar ember' sztereotípia tényleg egy valóságos probléma, szerintem Magyarország képvisel egy bizonyos értékrendet, amit magaménak tudok érezni.



Zsófi