A kutyusok

A kutyusok olyan aranyosak. Mindig boldog leszek, ha látok egy kutyust. Olyan kis egyszerűek, hogy az nagyszerű! És mégis annyi mindenen elgondolkoztatnak ezzel az egyszerűségükkel.

Zsófi, ki más

Budapest tetején

Zsófi karon ragadott, hogy nézzük meg az egyik rooftop bárt az Andrássy úton. Abban a városban, ahol élek születésem óta. A városban, mely nekem mindig is a sötét, szűk, kutyapiszkos utcákat jelentette, ahonnan amikor csak tud, menekül az ember. Az Andrássy úton, amely a világörökség része, de nekem mindig is a hétköznapokat jelentette: ide jártam iskolába, és születésem óta itt lakom az első párhuzamos utcában, egy gangos házban, ahonnan az eget is alig látni, nemhogy a Napot.

Kinyílt a tetőbári lift ajtaja, tettem 3 lépést.

Fény. Égbolt. Tér. Szellő. Illat. Esőre gyülekező felhőkön áttörő napsugarak. Hegyek, épületek. Olyan házak, amelyek mellett elmegyek minden nap, de mégsem ismerem őket... Gyönyörű.

AZ OTTHONOM. Miért nem láttam még soha?

Lemerevedtem. Könnycseppek gyűltek a szememben. Ott álltam két percen át arcomat a kezeimbe temetve.

... majd megittuk a pohárka narancslevünket 900 forintért. Egyet ketten.

Ildi