Sokat alszom. Sokat eszem.
Bocsánatért esedezem
Azért is, mit nem én tettem
Megint túl sok ruhát vettem.
Engem nem hívnak a bálba
Csak az, kinek egy fél lába
Van, de ahhoz is bottal se,
És hidd el, ez mind nem mese.
De mindegy, hiszen az én szívem
Úgyis másé, az én hírem
Nem rontja ő, sőt, javítja
Énem fiú verziója.
Erről ennyit, amúgy sok-sok
Teát iszom, tejjel, bizony
Kávét pedig minden nélkül
Egyszer ez majd csak megtérül.
Sétálok is rengeteget
Pestnek minden részletében
Jártam már, hisz úgy imádom
Az én kis Csodaországom.
Szobámban meg millió kép
Őket raktam ki az imént
Életemnek darabkái
Sosem fognak hiányolni.
Olvasom a horoszkópom
Azét, kiről álmodozom
Rábízom magam a sorsra
Az embernek nincs így gondja.
Véletlenek nem léteznek,
Minden okkal. Ha kérdeznek.
Ezért sosem pánikolok,
De ne hidd azt, hogy táncikálok.
Ne mondd el, mert túl ciki
Taylor Swiftet hallgatni
Miley Cyrust is szeretem
És most mindenki kövezzen.
Szemfóbia, szőnyegbolt, fúj
Halak, csigák, minden, mi szúr
Csámcsogás és nyálas beszéd
Egyszer kihagyott ebéd.
London pedig a szerelmem,
Tizenéve övé szívem
Minden mi brit, Monty Python.
Gondolkozom, hogy talán hon
Cserélő leszek majd egyszer
De egyelőre Budapest mer
Magyarul sokkal egyszerűbb
Viccet mesélni. Uff, és ez most
Itt nem rímelt, de nem baj
Valahogy kimentem én majd
Magamat, igen, vonzok én most
Mindent, ami nagyon kínos.
Pillanatnyi elmezavar,
Kutya, barát, család, Hawaii
Szervezkedés ellenségem,
Csak naptárba ne kelljen néznem.
Egyszer láttam egy sorozatot
Nem csak egy részt, hanem hatot.
Sírtam. Engem oda fel kell venni,
Sherlock rendezőnek lenni.
Ott döntöttem: én már tuti
Kliprendezővé fogok válni
Alakítok, próbálkozom,
Kitalálok, ha unatkozom.
Zenét hallgatnom nem szabad,
Hiszen közben kattog az agy
És befogok én bárkit, aki
Szereplőnek el tud menni.
Néha meg túllelkesedem
A túlzásokat nagyon viszem
Stílust is naponta váltok,
Álmoktól függ. Álmok, álmok
Sok Deja Vu, álmok miatt.
Emlékszem én minden napra
Ordibálni tudok nagyon,
Te provokálsz, én nem hagyom.
Pontos vagyok, sose késem,
Messze tartom el a késem,
Mert mindig mindent elképzelek
Általában délben kelek.
Pengető van a nyakamba
“Várjál, állj, mi van ráírva?”
“I’m with the band”, mosolygás
Aztán kínos elfordulás.
Gitározás stresszoldásként,
Sokáig nem, aztán megint
Éjjel-nappal, orrba-szájba,
A szomszédoknak rémálma.
Elkapom a pillanatot,
Retusálni úgy utálok,
Sztedikemhez béna vagyok,
De így is dicséretet kapok.
Szellemekben pedig hiszek,
Felnövök, detektív leszek,
Egy baki van, a vértől félek
Néha elfordulva élek.
Sorozatokat preferálok,
Kocsikázni úgy imádok,
Feltett láb, dalt kiabálni,
Tenger, lábam hullám éri.
Napfény, csókok, hideg, inkább
Ölelést, a puszik furák
C-Vitamin meg a legjobb
Desszert az egész világon.
Ne aggódj, hisz mindjárt vége
Alapból ne aggódjál, mer
Attól csak a falra mászunk,
Összedől a kis világunk.
Nem értik a humoromat,
Udvariasan elfordulnak,
Nem értik, miről beszélek,
Nem értem az életüket.
Megbocsájtós, sértődékeny
Séta veled, gyros éjjel,
Néha meg csak ágyban levés,
Tanulás és bölcselkedés.
Gondolkodni sokat tudok,
Nevetni is, abból vagyok.
Öblösen vagy cincogósan,
Hátravetett fejjel jobban.
Ha nincsen ihlet, erőltetem,
Az agyam túl furcsa nekem,
Így született ez a vers is,
Vagy hívd bárminek.
Uff. Nem rímelt.
Dodó
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése