2015. február 3., kedd

Gondolkodom

Sokat foglalkoztat a tér és az idő kérdésköre. Mostanában már talán egy olyan dalt sem írtam, amelyben ne lenne szó róla. Sőt az időm jelentős részét elveszi, hogy az időn gondolkozom. Most gondoltam bele, hogy mennyi energiát vesz el a gondolkodás. Jaj. De hát én mindig is gyakorlatias embernek tartottam magam! És közben nem is! Hát nekem mindig ezerfelé van az agyam! Borzasztó. De legalább most ebben a pillanatban épp írok! Ez bizony cselekvés. Mondatokba foglalom gondolataimat, melyek ezáltal ténylegesen is megszületnek. De nem is tudom melyik kommunikációs szakszövegben olvastam, hogy igazából az írásban sem a tényleges gondolatainkat közöljük. Tényleg mennyire triviálisnak és gagyinak hangzik most így leírva minden, ami a fejemben gondolatként még papírra vetésre érdemesnek bizonyult. És amúgy: NEM IS ERRŐL SZERETTEM VOLNA ÍRNI. Csak gyűlnek a témák a fejemben, de egyszerűen nem tudok elkezdeni úgy egy bejegyzést, hogy megadom a címet, és csak arról a témáról írok. Na azt hiszem újságíró nem leszek. De talán a blogot nem is a témák, hanem a személyesség érzése tartja egyben. Lehet, hogy nem is baj, hogy nem adok meg konkrét címeket és KERESŐKIFEJEZÉSEKET, hogy az olvasó abban reménykedjen, hogy itt most egy kimondottan releváns cikket talál.
Tényleg, ezzel a bejegyzéssel felrúgtam minden szabályt, amit a tudatos blogíráshoz kell. Ja és írtam is még jópár sort, de lusta voltam megfogalmazni egy többszörösen alárendelten összetett mondatot... ezért kitöröltem a fenébe.
Szia! :D

Ildi (Dark Notes)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése