2015. december 13., vasárnap

Talán nem hajnalok hajnalán kéne az írással próbálkoznom?

Mindig eltervezem, hogy olyan okosakat fogok írni a blogba, hogy nagyon. Hogy most egy újságírót lealázó módon fogom megváltani a világot és mindenki ráeszmél létének fontosságára és a lehető legjobb irányba fogja fordítani az életét, mindezt a Dark Notes blogján található zseniális bejegyzés hatására.
Dehát mire megtalálom egyáltalán a bejelentkezés fület, eszembejut az e-mail cím és előhalászom agyam elrejtett fiókjából a jelszót, elrontom párszor, aztán végre belépek, már el is felejtem a témát, amit meg szerettem volna vitatni itt a hallgatóság előtt.
Aztán bekapcsolok valami kedves zenét, hátha eszembejut a dallamokról, hogy mi volt pár perce az eszemben. Micimackóként ütögetem a fejem - gondolj, gondolj, gondolj...
De nem.
Szóval inkább összehordok itt hetet-havat (ezt így mondják?) és esetlenül írkálok valamit, hogy megpróbáljam frissíteni ezt az oldalt is (természetesen ebben is kudarcot vallottam, hiszen 10 hónapja és 10 napja volt az utolsó blogbejegyzés - dehát üsse kő, az élet busy).
Hamarosan megjelenik új dalunk, amely az Így is Lehet címet kapta. Nagyon izgatott vagyok, már hihetetlenül érdekel, mit fogtok rá reagálni! És új dalokat akarok. Dehát az ihlet-manó nem talál meg sehogyse. Az íráshoz nekem vagy nagyon boldognak, vagy nagyon szomorúnak, vagy nagyon dühösnek kell lennem - sajnos túl kiegyensúlyozott vagyok ehhez mostanában.
És elkezdtünk lépkedni a felnőtt-élet rögös útján - új közegben van szinte mindenki, akit ismerek, mindenki új életet kezdett, ismerkedik, találkozik, elvegyül, megszok, megszök, megszeret, ellök, tanul, bulizik, dolgozik, pihen, költözik, pakol, szervez, intéz, alapít (családot/céget). Mi is, mint zenekar, jelenleg egy long-distance relationshipként működünk - Skypeolás, Messengeren gyors-fotók, időpont-egyeztetés csak azért, hogy egyáltalán köszönni tudjunk a másiknak. Pedig tavaly elég volt annyi, hogy
-Átmehetek?
-Ja. Mikor?
-Már itt állok az ajtónál.
De túléljük ezt is. Lesz ez még így se.
Minden évnek, minden hónapnak, minden hétnek, minden napnak megvan a maga szépsége...Minden egyes másodperc miatt sírni tudnék pár év múlva, ami most csak egy semmiségnek tűnik. Pedig hogy fognak hiányozni az illatok, amiket most nem is érzek, mert már megszokta az orrom...
A legtöbb dolog csak utólag gyönyörű...
Na lehet, hogy inkább alszok a sok hetet-havat helyett.
Szép éjszakát! :)
Dodó

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése