Takarodj az életemből

Utálom, gyűlölöm, a pokolba kívánom, hogy egy illat, egy dal, egy kép, egy íz, egy papírcetli is bőven elég ahhoz, hogy visszajöjjön pár emlék. Néha jól jön, néha pont jókor, de általában mindig rosszkor talál meg. Talán az élet nem tudja, hogy éppen változtatni szeretnék, éppen a jelenben szeretnék élni, elfelejteni, hogy a múlton gondolkozzak és a jövőre koncentrálnék? Dehogynem tudja. Tesztel. És jókat röhög. 

Egy dallam elég ahhoz, hogy megbánjam. Egy íz elég ahhoz, hogy hiányozzon. Egy illat elég ahhoz, hogy megutáljam. Egy kép elég ahhoz, hogy sírjak. Egy papírcetli elég ahhoz, hogy visszaszaladjak. Egy dalszöveg elég ahhoz, hogy eszembe jusson. 

Átgondolom az életem, szánok-bánok, sírok-rívok, röhögök, visszavágyok, elhatározok, terveket készítek, készen állok. 

Aztán eltelik a 3 perc, jön egy újabb íz, elillan az illat, széttépem a képet, elszáll a cetli, átváltok egy másik dalra. És elfelejtem az egészet. 

Nem szabad figyelmen kívül hagynunk, hogy egyszer mennyire negatívan tekintettünk valamire, valakire - nem véletlenül gondolkoztunk akkor úgy. Muszáj megjegyezned, mi volt a gödör alján, mert minden okkal történik, MINDEN EGYES DOLOG. Nem véletlenül voltál ott. És szigorúan tilos, hogy valami énekesnőcske pár szomorú pillanata és abból készített slágere elfelejtesse ezt veled egy életre - max három percre engedd meg neki.

Aztán rúgd szét a seggét. 

Dodó