2014. január 18., szombat

Ne akard megoldani, csak hallgass meg!



Néztem a videót, és nem tudtam együtt érezni a lánnyal.

Minden médiatartalomnál felmerül bennem a kérdés, hogy mi lehetett a készítőik célja. Vajon szimplán csak bemutatják a helyzetet? Könnyed szórakoztatásnak szánják a videót? Esetleg társadalmi célja van a kisfilmnek, oktat és moralizál?
Még ha a készítők hozzáállását nem is olyan egyszerű kitalálni, a nézők-kommentelők reakciójában bőven találunk keserűséget.

A videó felszólítja a férfiakat, hogy "Ne akarjanak mindent megoldani." Kérdem: Miért?

Miért baj az, ha megoldásokat keresünk a szeretteink problémájára? Miért baj, ha próbálunk segíteni? Miért kell egyáltalán ezt a kérdést feltenni?

A téma nem az alkotók képzeletének szüleménye. Nap mint nap kerülünk hasonló helyzetekbe, amiknek azonban nem azok az elszenvedőik, akikre elsőre gondolunk. Nem a ripacsok, akik empátiát várnak, holott bennük nincs annyi empátia, hogy ezt elmondják a másiknak.

Gyakorlatiasan élünk, a problémamegoldáshoz vagyunk szokva heti 5 napon át 8 órában (vagy 10-ben, 12-ben… esetleg még hétvégén is a melóhelyen). A szeretteink azért a szeretteink, mert szeretjük őket. Ha bajuk van, segíteni próbálunk – ahogy tudunk (nem születik mindenki pszichológusnak). De segíteni próbálunk, jó szándékkal.

Mennyi empátia van abban az emberben, aki nem veszi észre a jó szándékot? Mennyi empátia van abban az emberben, aki annyira csak a saját nyűgjére koncentrál, hogy elfelejti, hogy a másik ember is egy érző lény, és lehet, hogy neki sem a mai volt a legjobb napja? Hogy akarjuk elvárni, hogy mások olvassanak a gondolatainkban, holott mi sem olvasunk az övéikben? És hogy nem vesszük észre, hogy a másik negligálásával és lehordásával mekkora fájdalmat okozunk? Mi, aki empátiára vágyunk.

- Fáj a fejem, nem érzem jól magam, félek, hogy ez az érzés talán sosem múlik el.
- Nem lehet, hogy az a baj, hogy ’egy szög van a fejedben’?
- Nem, nem a ’szög’ a baj. Nem nagy dolog. Csak kérlek hallgass meg, hadd meséljem el, hogy hogyan érzem magam. Ha meghallgatsz, már azzal is rengeteget segítesz, mert azáltal, hogy elmesélem, már egész jól helyre tudom tenni magamban a dolgokat.
- Rendben, mesélj. Mi a baj?
- ……………………………………….  és köszönöm, hogy meghallgattál.
- Nagyon szívesen, remélem, hogy segített. De figyu… az a ’szög a fejedben’, biztos hogy nincs azzal baj?
- De, igazad van, az sem egészséges… de ne most… mára hagyjuk.

Talán valahogy így kéne, nem?

Egyszerűen fel nem tudom fogni, hogy a videóban található kommunikációs játszma hogyan lehet pozitív kimenetelű. Biztos, hogy a másikra ráerőltetett kussolás bárkinek a hasznára válhat? Vajon melyikük az agresszor? Biztos, hogy a férfi az, aki mindig mindent jobban tud? Vajon van agresszor? Vajon fájdalmat okoz az egyik a másiknak?
Vagy egyszerűen megszoktuk már, hogy így működik… így aztán mindig tartunk a másiktól egy lelki lépés-távolságot?

Ez a kommunikációs játszma tényleg csak a nőkre jellemző? Én nem hiszem…

Felelős, intelligens felnőtteknél (embereknél!) működhet így? Én nem hiszem…

Ildi (Dark Notes)

2013. december 21., szombat

Holnap jön a Leírhatatlan


Van egy dalunk, amire büszkék vagyunk. Teljes szívből született. Ha választanunk kéne egy dolgot, ami fennmaradjon az utókornak, akkor ez lenne az. Éveken át csiszolódott, mindannyian a tudásunk legjavát tettük bele, azért, hogy valami szép szülessen, amiben mindenki örömét lelheti. Még ha szívfacsaró is a dal.

És most jön a pillanat, hogy végre meghallgassátok ti is. Most nyer értelmet az egész.

Ezt a dalt szánjuk nektek a fa alá, ezt a dalt ajánljuk hallgatni karácsonyfa díszítés közben.


És szeretnénk titeket megkérni, hogy segítsetek majd a terjesztésében. Legyetek a kis aktivistáink!
Osszuk meg Facebookon... mindenféle csoportokban, üzenőfalakon, ha tetszik, küldözgessük privát üzenetben. Ha nem tetszik, akkor is. ;D
Foglaljuk el az "újmédia székházát", online zeneportálokat, rádiókat, kicsiket és nagyokat.

Milyen jó lenne!

És várjuk majd a véleményeket, gondolatokat is, hogy szerintetek hová lenne érdemes eljuttatni a dalt és kinek. Vajon kik a célközönség... vagy mennyire univerzális?

HOLNAP! :)
Pussz!

2013. november 11., hétfő

Mielőtt még bármit..!

Megéri?
Büszke leszek erre?
Jó felé vezet? Rossz felé vezet? Vezet egyáltalán valahova? Tudhatom?
Egyértelmű?
Meg fogom bánni? Van helyette más dolgom? Azt kéne inkább csinálni? Azt kéne, de ezt szeretném? Azt kéne, de ez jobban megéri? Azt kéne és azt is szeretném, de valami azt súgja, inkább ezt? Vagy valaki megmondja nekem?
Higgyek neki? Megcsináljam? Olyan, mint a másik? Hallottam már ilyenről? Más is csinálta már? Túl van már rajta?
Megéri?
Az 5 éves énem büszke lenne rám? Na és a 80?
Boldoggá tesz? Egészséges maradok?
Megéri?
Túl nagy ára van?
Képes vagyok rá? Képes lennék rá? Később is?
Mi lesz jó emlék 1 hét múlva? Mitől fogom úgy érezni, hogy igen, emiatt megérte felkelni?
Érdekelni fog ez még 1 hónap múlva bárkit is?
Megéri?

Ilyeneket szoktam magamnak feltenni, ha valamiben nem vagyok biztos. Ha valami nem egyértelmű. Mert mindent csak akkor jó, ha egyértelmű...

Dodó

Ps. Prédikálást félretéve, nézzétek, milyen elképesztően fasza pólót csináltattam a múltkor! Kondiba kifejezetten jó motiváció :D 



Psps. Most esett le, hogy az a slágerünk címe, hogy "Ne a mellemet nézd". Oops...

2013. október 31., csütörtök

Már annyira hasonlítunk

Néha, az életnek bizonyos szakaszain újrahallgatok minden olyan dalt, ami régebben fontos volt nekem, mert átsegített bizonyos időszakokon, mert emlékeztetett valakire vagy valamilyen szituációra. Tudom, hogy annó agyonhallgattam az összeset, megállítottam a közepén, mert nem hittem el, mennyire pontos, mennyire ugyanarról az emberről szól, akire éppen akkor gondoltam. Majd a gond elszállt, a dalt meguntam, jöttek az újak. 
Új emberek jönnek az életembe, új szituációkkal találkozom, és az egyáltalán nem hasonló emberekhez ugyanaz az egy dal passzol és rájövök, mennyire ismétli magát az élet. Egy sor, egy versszak, egy teljes dalszöveg szólhat több emberről, akikkel találkoztál, pedig valójában semmi hasonló nincsen bennük, a való életben. Énekelhet éppen rólad is, ha elég jól ismered magad, felismered.
Addig dobálja eléd ugyanazokat a helyzeteket ez a nagy fura valami, amíg végre észre nem veszed, mit kéne csinálni. Bármennyire is eleged van belőle, bármennyit is nyafogsz, bármennyire erősen sírsz vagy éppen nevetsz az iróniától, ott lesz. Aztán szép lassan rájössz, mit kellene csinálni. És megcsinálod. És már nem lesz többet ugyanaz. Nem kell többet nyafognod miatta - minél többet nyafogsz, annál inkább marad. Az élet egy kurva. Ott csesz ki veled, ahol csak tud. De ne haragudj meg rá, melletted játszik, nem ellened. Mindent érted csinál.
Elsőre nem tűnhet ugyanolyannak ami most foglalkoztat, és ami fél éve, egy éve, több éve. De most dőlj hátra, nézz fel a plafonra és gondolkozz el úgy igazán - tényleg nincs bennük semmi közös? Meg fogod találni a közös pontokat, mert igenis VANNAK közös pontok. 

Mert nagyon kevésszer jön neonfényű nyíllal a feje fölött, fújós zenekarral a háta mögött, síbakancsban és cintányérokkal. Neked kell rájönnöd. És amikor rájössz, jót nevetsz rajta és világossá válik, hogy semmi nem véletlen. Minden valamifelé vezet. Bezonyám :D 

Dodó


2013. október 24., csütörtök

A tanulást időben kell kezdeni. ... (majd holnap)

Ma megkezdtem biológiai érésemet. HÚÚÚÚ de szellemes vagyok..
Tehát túlestem a biológiaérettségi írásbeli részén.

Mielőtt beszámolnék róla meg kell említenem, hogy nagy anyagrészek tanulásában és ennek a tanulásnak az elkezdésében rettentően gyalázatos vagyok.
Úgy másfél éve írtunk egy úgynevezett évfolyamdolgozatot (én szintén bioszból), aminek az volt a lényege, hogy olyan, mint az érettségi, de csak két év anyagát öleli fel. Elterveztem, hogy egy hónappal előtte elkezdek tanulni és hudejó lesz.. Aztán valamiért gyorsabban telt az idő, mint gondoltam, de én még mindig optimistán álltam a dologhoz:
"Ááh majd két héttel előtte elkezdek tanulni."
"Egy hét még bőven elég lesz rá."
"Azért...a hétvégét végigtanulom.."
Úgy az utolsó héten kiderült, hogy mehetünk egy ingyenes wellness hétvégére. Ezt azért nem hagyhattam ki, DE, hogy lássátok, hogy én tényleg próbálkoztam, ide is elvittem a füzeteimet. Merthátugye hol is lehetne jobban tanulni, mint egy élményparkkal összekötött wellness szállodában?!
Hétfőn volt a vizsga, vasárnap este 10-re értem haza.. 3 óra alatt gyorsan átfutottam az első éves tananyagot és ennyi volt a tanulás. Végül 4-es lett, de nem vagyok büszke rá, mert elég gyatra százalékkal és mielőtt valakit 'nemtanulásra' buzdítanék ezzel, én azért mindig figyeltem órán és év közben tanultam a dolgozatokra, tehát megérdemeltem a 4-est :D

Viszont érettségi.. De nagy dolog. Ilyenkor már egy évvel előtte tervezgeted, hogy hamarosan elkezdesz tanulni és milyen szépen be fogod osztani az idődet stbstb... Meg ugye ez azért fontosabb, mint egy évfolyamdolgozat, sőt, ez egy életre szól.
Mondjuk most már a kezdettől fogva sejtettem, hogy hogy lesz, mert előtte volt egy bő egyhetes programom, ami csupa móka volt és kacagás és még iskolába se mentem.
Nos ehhez képest az intenzív másfél napos tanulás egész jónak számít.
Annak ellenére, hogy az első 8 pontos feladatba a legelején összesen két választ tudtam beírni (majd visszatérve többet is), szerintem nem volt nehéz. Valószínűleg ez is egy négyes szintre sikerült, de ezen még akár javíthatok egy jó szóbelivel. Bár azt nem tudom, hogy arra hogy fogok felkészülni.

Viszont amit tudok az az, hogy amellett, hogy elég maximalista vagyok az eredményeimmel kapcsolatban, bármilyen is lett az az évfolyamdolgozat és bármilyen is lesz az érettségim, NO REGRETS.
Nem számít, hogyha elcsesztem, nem számít, hogyha csak egy kicsivel csúsztam le a jobb jegyről, nem számít, hogyha minden ponthatáron alulmaradok. Nem érdekel, mivel éltem helyette! Baromi jó élményekben volt részem, amik sokkal többet érnek, mint egy papíron egy bizonyos százalék.
És bármit is akarsz magaddal kezdeni a jövőben, bármit is szeretnél csinálni, ha benned van az a plusz, ha akarod és ha lelkesen küzdesz érte, akkor nem egy bizonyítvány fogja megmondani, hogy csinálhatod-e.

Zsófi (Dark Notes)

Magányos dolog

Blogot írni magányos dolog. Magaddal társalogsz. Magaddal vitatod meg a dolgokat. Ellenőrzöd magad, nehogy olyat írj, amiért végül mégsem tudsz kiállni. Mert amikor alkotsz, akkor álláspontot fogalmazol meg, és ha álláspontod van, azt tuti, hogy valaki megszívleli más pedig bekóstolja. Ami végül is kimondottan konstruktívan is elsülhet. De kifogásolhatják a fogalmazókészségedet, illetve tárgyi tévedések elkövetésével is vádolhatnak. Betámadhatnak okosan és bután az okosak és a buták.

Csodálom azokat, akik blogot írnak. Csodálom a véleményvezéreket. Csodálom azokat, akik ironikus hangnemben tudnak kritikát megfogalmazni, úgy, hogy az mégsem bántó vagy rossz szándékú. (jaj, csak az emberek nehogy komolyan vegyék a komolytalant!)

Az intraperszonális kommunikáció fontos ahhoz, hogy kialakítsuk az értékrendünket, ami fontos ahhoz, hogy teljes és boldog életet élhessünk. Nekem furcsa ez a blogolósdi, bár éveken át írtam blogot kistini koromban, és az akkori soraimat visszaolvasván észreveszem, hogy az értékrendem kialakulásában mekkora szerepet játszott. Kigondoltam, leírtam, átgondoltam, világgá kürtöltem és tartottam is magam hozzá. Szégyelltem is volna, ha nem így lett volna. A következetesség erény. Nekem.

Nincs túlzottan nagy késztetésem arra, hogy osszam az észt, de valahogy mégis mindig úgy alakul... mindig azon kapom magam, hogy magyarázok. Szenvedélyesen szeretek mesélni mindenről, amit szeretek, és remélem, hogy az ezt elszenvedő hallgatóság is lelhet valami örömöt a mondandómban. Na, mit leltetek? :D

Ildi (Dark Notes)

Takarodj az életemből

Utálom, gyűlölöm, a pokolba kívánom, hogy egy illat, egy dal, egy kép, egy íz, egy papírcetli is bőven elég ahhoz, hogy visszajöjjön pár emlék. Néha jól jön, néha pont jókor, de általában mindig rosszkor talál meg. Talán az élet nem tudja, hogy éppen változtatni szeretnék, éppen a jelenben szeretnék élni, elfelejteni, hogy a múlton gondolkozzak és a jövőre koncentrálnék? Dehogynem tudja. Tesztel. És jókat röhög. 
Egy dallam elég ahhoz, hogy megbánjam. Egy íz elég ahhoz, hogy hiányozzon. Egy illat elég ahhoz, hogy megutáljam. Egy kép elég ahhoz, hogy sírjak. Egy papírcetli elég ahhoz, hogy visszaszaladjak. Egy dalszöveg elég ahhoz, hogy eszembe jusson. 
Átgondolom az életem, szánok-bánok, sírok-rívok, röhögök, visszavágyok, elhatározok, terveket készítek, készen állok. 
Aztán eltelik a 3 perc, jön egy újabb íz, elillan az illat, széttépem a képet, elszáll a cetli, átváltok egy másik dalra. És elfelejtem az egészet. 

Nem szabad figyelmen kívül hagynunk, hogy egyszer mennyire negatívan tekintettünk valamire, valakire - nem véletlenül gondolkoztunk akkor úgy. Muszáj megjegyezned, mi volt a gödör alján, mert minden okkal történik, MINDEN EGYES DOLOG. Nem véletlenül voltál ott. És szigorúan tilos, hogy valami énekesnőcske pár szomorú pillanata és abból készített slágere elfelejtesse ezt veled egy életre - max három percre engedd meg neki.
Aztán rúgd szét a seggét. 

Dodó