Nekem meg...

..fáj a fejem.


Zsófi

Drága Dodóm,

Csak neeeem?! Titokban írtál egy ekkora bejegyzést, és nekem a Google-ből kell rátalálnom? :) Na most visszakapod! <3
Észrevetted, hogy az egész blogunk arról szól, mennyire nem tudunk írni?! :DD De nem is baj, zenészként zenét kell tudni írni. ;) Azt pedig tudunk, nem kell aggódni, ha néha nem jön össze.
A "lesz ez még így sére" csak annyit reagálnék, hogy szerintem ennél már csak sokkal-sokkal jobb lehet :) Can't wait for Summer 2016.
Puszka-nyuszka!

Ildi

Talán nem hajnalok hajnalán kéne az írással próbálkoznom?

Mindig eltervezem, hogy olyan okosakat fogok írni a blogba, hogy nagyon. Hogy most egy újságírót lealázó módon fogom megváltani a világot és mindenki ráeszmél létének fontosságára és a lehető legjobb irányba fogja fordítani az életét, mindezt a Dark Notes blogján található zseniális bejegyzés hatására.
Dehát mire megtalálom egyáltalán a bejelentkezés fület, eszembejut az e-mail cím és előhalászom agyam elrejtett fiókjából a jelszót, elrontom párszor, aztán végre belépek, már el is felejtem a témát, amit meg szerettem volna vitatni itt a hallgatóság előtt.
Aztán bekapcsolok valami kedves zenét, hátha eszembejut a dallamokról, hogy mi volt pár perce az eszemben. Micimackóként ütögetem a fejem - gondolj, gondolj, gondolj...
De nem.
Szóval inkább összehordok itt hetet-havat (ezt így mondják?) és esetlenül írkálok valamit, hogy megpróbáljam frissíteni ezt az oldalt is (természetesen ebben is kudarcot vallottam, hiszen 10 hónapja és 10 napja volt az utolsó blogbejegyzés - dehát üsse kő, az élet busy).
Hamarosan megjelenik új dalunk, amely az Így is Lehet címet kapta. Nagyon izgatott vagyok, már hihetetlenül érdekel, mit fogtok rá reagálni! És új dalokat akarok. Dehát az ihlet-manó nem talál meg sehogyse. Az íráshoz nekem vagy nagyon boldognak, vagy nagyon szomorúnak, vagy nagyon dühösnek kell lennem - sajnos túl kiegyensúlyozott vagyok ehhez mostanában.
És elkezdtünk lépkedni a felnőtt-élet rögös útján - új közegben van szinte mindenki, akit ismerek, mindenki új életet kezdett, ismerkedik, találkozik, elvegyül, megszok, megszök, megszeret, ellök, tanul, bulizik, dolgozik, pihen, költözik, pakol, szervez, intéz, alapít (családot/céget). Mi is, mint zenekar, jelenleg egy long-distance relationshipként működünk - Skypeolás, Messengeren gyors-fotók, időpont-egyeztetés csak azért, hogy egyáltalán köszönni tudjunk a másiknak. Pedig tavaly elég volt annyi, hogy
-Átmehetek?
-Ja. Mikor?
-Már itt állok az ajtónál.
De túléljük ezt is. Lesz ez még így se.
Minden évnek, minden hónapnak, minden hétnek, minden napnak megvan a maga szépsége...Minden egyes másodperc miatt sírni tudnék pár év múlva, ami most csak egy semmiségnek tűnik. Pedig hogy fognak hiányozni az illatok, amiket most nem is érzek, mert már megszokta az orrom...
A legtöbb dolog csak utólag gyönyörű...
Na lehet, hogy inkább alszok a sok hetet-havat helyett.
Szép éjszakát! :)
Dodó

Gondolkodom

Sokat foglalkoztat a tér és az idő kérdésköre. Mostanában már talán egy olyan dalt sem írtam, amelyben ne lenne szó róla. Sőt az időm jelentős részét elveszi, hogy az időn gondolkozom. Most gondoltam bele, hogy mennyi energiát vesz el a gondolkodás. Jaj. De hát én mindig is gyakorlatias embernek tartottam magam! És közben nem is! Hát nekem mindig ezerfelé van az agyam! Borzasztó. De legalább most ebben a pillanatban épp írok! Ez bizony cselekvés. Mondatokba foglalom gondolataimat, melyek ezáltal ténylegesen is megszületnek. De nem is tudom melyik kommunikációs szakszövegben olvastam, hogy igazából az írásban sem a tényleges gondolatainkat közöljük. Tényleg mennyire triviálisnak és gagyinak hangzik most így leírva minden, ami a fejemben gondolatként még papírra vetésre érdemesnek bizonyult. És amúgy: NEM IS ERRŐL SZERETTEM VOLNA ÍRNI. Csak gyűlnek a témák a fejemben, de egyszerűen nem tudok elkezdeni úgy egy bejegyzést, hogy megadom a címet, és csak arról a témáról írok. Na azt hiszem újságíró nem leszek. De talán a blogot nem is a témák, hanem a személyesség érzése tartja egyben. Lehet, hogy nem is baj, hogy nem adok meg konkrét címeket és KERESŐKIFEJEZÉSEKET, hogy az olvasó abban reménykedjen, hogy itt most egy kimondottan releváns cikket talál.

Tényleg, ezzel a bejegyzéssel felrúgtam minden szabályt, amit a tudatos blogíráshoz kell. Ja és írtam is még jópár sort, de lusta voltam megfogalmazni egy többszörösen alárendelten összetett mondatot... ezért kitöröltem a fenébe.

Szia! :D

Ildi (Dark Notes)

Tehetséges emberek

Ma szerencsém volt két nagyon tehetséges fiatal színészpalántával együtt dolgozni. Ma találkoztak először - és mégis annyira működött az egész, mintha már együtt forgatnánk 5 éve rendszeresen.
Ezért imádok klipeket készíteni, forgatni...mert ilyen aranyos, tehetséges emberekkel találkozom minden alkalommal és bármennyire is nehéz a project, végül mindig sikerül és mindig jobban, mint vártam. Csapatmunka az egész...Attól még, hogy van egy rendező, aki végül az igent vagy a nemet mondja, mindenki bedobhatja az ötleteit. És sokszor jobbak, mint az eredetiek.
Na mindegy, ez most így kijött belőlem. Imádom az életet.

És íme a klip :)
Osszátok, ha tetszik!

Dodó

Az élet szép

Imádunk filmeket nézni, otthon ülni, enni, inni (ásványvizet, mert annyi elég), lustálkodni, ölelni, utazni, kocsikázni, vasárnap Tescozni, csocsózni, jégsalátát enni a Rákóczi úton, alkotni, szeretjük a VAN című filmet, a forrócsokit, a Balatont, a tengert, a kürtős kalácsot, az ordítva nevetést (vagy a néma nevetést), a hosszú beszélgetéseket...a narancslé és a pizza is elég ahhoz, hogy egy szombat estén jól érezzük magunkat. "Teli szájjal enni, hangosan szeretni". 

Hogy a legújabb dalunkat idézzem - "így is lehet"... :) 

Dodó

Idő és suli

Lassan hónapok óta tervezgetem, hogy szeretnék ide írni valamit, de sosem marad rá időm. Most is, hajnali 2 óra van, és már nagyon szükségem lenne az alvásra. Sok energiát adott a szombati koncertünk, de még többet elvesz a suli. Pedig pont arról szeretnék már írni Nektek, hogy mennyire jó egyetemre járni és tanulni, és szeretnék erre biztatni mindenkit, aki még bizonytalan! Most már valamikor időt szorítok rá.

Ildi (Dark Notes)

Életjel

Sokat alszom. Sokat eszem. 

Bocsánatért esedezem 

Azért is, mit nem én tettem 

Megint túl sok ruhát vettem. 

Engem nem hívnak a bálba 

Csak az, kinek egy fél lába 

Van, de ahhoz is bottal se,

És hidd el, ez mind nem mese. 

De mindegy, hiszen az én szívem 

Úgyis másé, az én hírem 

Nem rontja ő, sőt, javítja 

Énem fiú verziója. 

Erről ennyit, amúgy sok-sok 

Teát iszom, tejjel, bizony 

Kávét pedig minden nélkül

Egyszer ez majd csak megtérül. 

Sétálok is rengeteget 

Pestnek minden részletében 

Jártam már, hisz úgy imádom

Az én kis Csodaországom. 

Szobámban meg millió kép 

Őket raktam ki az imént 

Életemnek darabkái 

Sosem fognak hiányolni. 

Olvasom a horoszkópom 

Azét, kiről álmodozom

Rábízom magam a sorsra 

Az embernek nincs így gondja. 

Véletlenek nem léteznek, 

Minden okkal. Ha kérdeznek.

Ezért sosem pánikolok,

De ne hidd azt, hogy táncikálok.

Ne mondd el, mert túl ciki 

Taylor Swiftet hallgatni 

Miley Cyrust is szeretem 

És most mindenki kövezzen. 

Szemfóbia, szőnyegbolt, fúj 

Halak, csigák, minden, mi szúr

Csámcsogás és nyálas beszéd 

Egyszer kihagyott ebéd. 

London pedig a szerelmem,

Tizenéve övé szívem

Minden mi brit, Monty Python.

Gondolkozom, hogy talán hon

Cserélő leszek majd egyszer

De egyelőre Budapest mer 

Magyarul sokkal egyszerűbb

Viccet mesélni. Uff, és ez most

Itt nem rímelt, de nem baj

Valahogy kimentem én majd 

Magamat, igen, vonzok én most 

Mindent, ami nagyon kínos. 

Pillanatnyi elmezavar, 

Kutya, barát, család, Hawaii

Szervezkedés ellenségem,

Csak naptárba ne kelljen néznem. 

Egyszer láttam egy sorozatot 

Nem csak egy részt, hanem hatot.

Sírtam. Engem oda fel kell venni,

Sherlock rendezőnek lenni. 

Ott döntöttem: én már tuti 

Kliprendezővé fogok válni 

Alakítok, próbálkozom, 

Kitalálok, ha unatkozom. 

Zenét hallgatnom nem szabad,

Hiszen közben kattog az agy

És befogok én bárkit, aki 

Szereplőnek el tud menni. 

Néha meg túllelkesedem 

A túlzásokat nagyon viszem 

Stílust is naponta váltok, 

Álmoktól függ. Álmok, álmok

Sok Deja Vu, álmok miatt.

Emlékszem én minden napra

Ordibálni tudok nagyon, 

Te provokálsz, én nem hagyom.

Pontos vagyok, sose késem, 

Messze tartom el a késem, 

Mert mindig mindent elképzelek

Általában délben kelek. 

Pengető van a nyakamba 

“Várjál, állj, mi van ráírva?” 

“I’m with the band”, mosolygás 

Aztán kínos elfordulás. 

Gitározás stresszoldásként, 

Sokáig nem, aztán megint 

Éjjel-nappal, orrba-szájba, 

A szomszédoknak rémálma. 

Elkapom a pillanatot, 

Retusálni úgy utálok, 

Sztedikemhez béna vagyok, 

De így is dicséretet kapok.

Szellemekben pedig hiszek,

Felnövök, detektív leszek, 

Egy baki van, a vértől félek 

Néha elfordulva élek. 

Sorozatokat preferálok, 

Kocsikázni úgy imádok, 

Feltett láb, dalt kiabálni, 

Tenger, lábam hullám éri.

Napfény, csókok, hideg, inkább

Ölelést, a puszik furák 

C-Vitamin meg a legjobb

Desszert az egész világon. 

Ne aggódj, hisz mindjárt vége

Alapból ne aggódjál, mer

Attól csak a falra mászunk,

Összedől a kis világunk.  

Nem értik a humoromat, 

Udvariasan elfordulnak, 

Nem értik, miről beszélek,

Nem értem az életüket.

Megbocsájtós, sértődékeny

Séta veled, gyros éjjel, 

Néha meg csak ágyban levés, 

Tanulás és bölcselkedés. 

Gondolkodni sokat tudok,

Nevetni is, abból vagyok. 

Öblösen vagy cincogósan, 

Hátravetett fejjel jobban.

Ha nincsen ihlet, erőltetem, 

Az agyam túl furcsa nekem, 

Így született ez a vers is, 

Vagy hívd bárminek. 

Uff. Nem rímelt. 

Dodó

Rendszeridegen

Lassan kezdek rákapni az írásra, pedig nem szeretem prózában kifejezni magam. De hogyan máshogy mesélhetnék? Dalban lehetne még. Egy baj van csak vele: lassú és drága. A dalt, melyet ma megírnék jó esetben egy év múlva hallhatnátok. Jó minőségben stúdiózni még mindig nem lehet zsebpénznyi összegből, és azt megszervezni sem egy "kettőt csettintek és kész" meló.

Minden alkotófolyamatnak és cselekvésnek megvan a gazdasági, technikai, logisztikai oldala is. Sőt. Mennyi olyan kiüresedett alkotás és cselekvés létezik, amely csak ezekről szól, mert az okról, a tartalomról és a kulturális értékről elfeledkeztek útközben.

Azt hiszem idén halmozottan volt részem ilyen élményekben, tapasztaltam meg az információvisszatartáson alapuló hierarchikus szervezeti logikát egy kereskedelmi tévés forgatáson, illetve a társadalmi intézményekről kialakított fogalmam is bővült egy ismerősöm esküvőjén és nagypapám temetésén.

Megdöbbentő volt felismerni, mennyire intézményesítve könnyítünk magunkon, mennyire intézményesítve kenjük el a felelősséget. Mert "ez a szabály", mert az orvos jobban tudja, mert a pap jobban tudja, mert a temetkezési vállalkozó jobban tudja, mert a hagyatéki tárgyalás jobban tudja. Sírásók földelik el az embert, akinek az életéből született a miénk, és hányják oda nevünkben a virágkoszorút...

Képesek vagyunk saját magunkat kihagyni a saját életünkből, őszinteség és tettrekészség helyett illedelmeskedni és a feltételezett társadalmi elvárások alapján viselkedni, egyetemet és szakot választani, munkába állni, családot alapítani, ünnepelni és gyászolni, véleményt formálni vagy beletörődően kussolni, kifejezni vagy elfojtani érzelmeinket. Gondolkodásunkba hagyjuk, hogy beleégettessen: az életünket túlélni kell, nem pedig megélni; az életben munkahelyünk és rossz fej főnökünk lesz, nem pedig hivatásunk és vállalkozásunk.

És azt mondják, a lázadás jó, csak szalonképes legyen.

Én pedig néha kimondottan rendszeridegennek érzem magam.

Ildi

Magyaros pulykamell, avagy 'amit látsz, mindent bele"

Amikor szüleid elutaznak és te pár napra egyedül maradsz és nincs kedved gyorskaját enni, de nincs elég pénzed valami jobbra és túl fáradt vagy elmenni boltba, hogy beszerezd valami jó recept hozzávalóit, de mégis meg szeretnél próbálni valami ehetőt összedobni, akkor érdekes dolgokra tudsz rájönni. :D

Elkezdtem összegyűjteni, hogy milyen ehető dolgok vannak itthon. Találtam pulykamellet a fagyasztóban, találtam krumplit, vöröshagymát, mustárt, pirosaranyt, borsot, pirospaprikát, magyaros fűszerkeveréket és tejfölt.

Rájöttem, hogy magyarok vagyunk!

Összedobtam, amit láttam és kész lett a magyaros pulykamell. Hát nem varázslatos??

Múltkor utaztam Angliába, de akkora vihar volt Magyarországon, hogy még nem tudtunk elindulni, ezért várakoznunk kellett a kapunál. Ez alatt az idő alatt egy kint élő magyar fiatalemberrel kezdtem el beszélgetni. Ő mondta, hogy van ott egy ismerőse, aki abból él, hogy két hetente hazajön televásárolja magát a túróruditól kezdve a csabai kolbászig mindenféle igazi magyar finomsággal és a kint élő magyaroknak angliai árakon eladja. "Van is rá kereslet bőven, mert nincs annál jobb érzés, mikor az egyik reggel, -amikor fáradt vagy, mindenből eleged van és egy kicsit honvágyad is van-, kinyitod a hűtőt és meglátod a bábolnai sonkát és a pirosaranyat!"

Ő csak a pálinkát hiányolta a kínálatból és amikor hazalátogat mindig visz magával vissza egy kicsit. Aggódott is a három üveg pálinkájáért a bőröndjében, nehogy összetörjenek a viharban. :D

Néha elgondolkozom azon, hogy a nagy világon e kívül van-e számomra hely.

Persze, hogy van. A világ durvanagy.

Viszont sosem tudnám elfelejteni, hogy honnan jöttem. Itt nőttem fel, ebbe a kultúrába tartozom és szeretem a gulyáslevest! :D

Annak ellenére, hogy a 'bunkó magyar ember' sztereotípia tényleg egy valóságos probléma, szerintem Magyarország képvisel egy bizonyos értékrendet, amit magaménak tudok érezni.

Zsófi

Magamutogató, ki színpadra áll?

"A színpadra álláshoz kell egy nagy adag exhibicionizmus."

"Én nem merek színpadra állni, nem akarom magamat mutogatni."

Hallom ezeket a mondatokat sok embertől. És egyre inkább zavar, mert nekem magamtól soha nem jutott eszembe, hogy a színpadra így is lehet tekinteni. Sőt, hogy milyen sokan tekintenek így rá. Végignézek magamon, és zsigerből kijelentem: elhatárolódom ezektől a kijelentésektől.

"Egy szószéket a sok közül kibérlek,

Engedjetek fel lépcsőjére, kérlek.

Még nem tudom, mit mondok majd, nem én,

De úgy sejtem, örömhírt hoztam én.

Örömhírt, jó hírt, titkot és szivárványt

Nektek, kiket szerettem,

Állván tátott szemmel, csodára várván.

Amit nem mondhatok el senkinek,

Amit majd elmondok mindenkinek."

- Karinthy Frigyes

Nem azért állunk a színpadra, hogy a testünket mutogassuk. Nem az számít, hogy leénekeljük-e az aktuális rivális popsztárt. Egyébként sem létezik konkurencia a művészetben... minden hús-vér dalszerző és előadó egyedi és utánozhatatlan.

Nem azért vállalunk nyilvános szereplést, mert sztárok akarunk lenni és gazdagnak látszani.

Hanem azért, mert mi így kommunikálunk, a színpad számunkra az az eszköz, amellyel szólni tudunk az emberekhez. Eszköz. Nem cél! A színpad az a hely, ahol teljesen szabadok tudunk lenni, ahol megnyílik a saját univerzumunk, ahol őszinték lehetünk, ahol "itt és most" történik minden. A színpadról egyszerre nézhetünk akár több tucat ember szemébe, érezhetjük őket, egymást, és saját magunkat. 

Nem azért zenélünk, hogy bebizonyítsuk milyen kurva tehetségesek vagyunk, hanem azért, mert gondolataink és üzeneteink vannak, érdekesnek tartjuk a társadalmat, szeretjük az embereket. Szeretünk jó ügyek mellé állni, értékeket képviselni, és felhívni rájuk a figyelmet, és olyan dalokat írni, melyek megértenek, segítenek, vígasztalnak, felvidítanak, nevettetnek, kifejeznek.

Egy sokat látott újságíró tanárommal beszélgettem, azt mondta, hogy ha értéket akarok képviselni, ne számítsak sok sikerre.

Kérdem én: Miért?

Ildi (Dark Notes)

A kutyusok

A kutyusok olyan aranyosak. Mindig boldog leszek, ha látok egy kutyust. Olyan kis egyszerűek, hogy az nagyszerű! És mégis annyi mindenen elgondolkoztatnak ezzel az egyszerűségükkel.

Zsófi, ki más

Budapest tetején

Zsófi karon ragadott, hogy nézzük meg az egyik rooftop bárt az Andrássy úton. Abban a városban, ahol élek születésem óta. A városban, mely nekem mindig is a sötét, szűk, kutyapiszkos utcákat jelentette, ahonnan amikor csak tud, menekül az ember. Az Andrássy úton, amely a világörökség része, de nekem mindig is a hétköznapokat jelentette: ide jártam iskolába, és születésem óta itt lakom az első párhuzamos utcában, egy gangos házban, ahonnan az eget is alig látni, nemhogy a Napot.

Kinyílt a tetőbári lift ajtaja, tettem 3 lépést.

Fény. Égbolt. Tér. Szellő. Illat. Esőre gyülekező felhőkön áttörő napsugarak. Hegyek, épületek. Olyan házak, amelyek mellett elmegyek minden nap, de mégsem ismerem őket... Gyönyörű.

AZ OTTHONOM. Miért nem láttam még soha?

Lemerevedtem. Könnycseppek gyűltek a szememben. Ott álltam két percen át arcomat a kezeimbe temetve.

... majd megittuk a pohárka narancslevünket 900 forintért. Egyet ketten.

Ildi

Mikroblog?

Miért van az, hogy a nagy szólásszabadság közepette inkább nem szól az ember semmit? Miért fél minden tartalomgyártó a trolloktól? Azt érzem, hogy hozzánk is valami mikroblog illene inkább. A nagy lélegzetű, tartalommal és állásponttal rendelkező cikkekkel az a baj, hogy utána menedzselni kell őket... mert valaki tuti kötözködni kezd. De mégis, a tartalom a lényeg. És egyébként is. Nem újságírónak tanulok, hanem Pr-esnek. 

Egyébként meg... inkább ezt a gondolatmenetet egy dalban kéne folytatnom... jobban is áll, meg kreatívabb is, még ha az ember több lábon is áll, és több mindent is tanul... azért néha szívesen néznék inkább naiv zenész-szemmel és szívvel a világra... mert jó és hasznos ez a CorporateCommunication szemlélet, de maradjunk már meg embernek az emberben, rózsaszín felhőnek a szép kék égen.

Amúgy nem is szeretek írni :)

Uff.

Ildi (Dark Notes)

Ne akard megoldani, csak hallgass meg!

Néztem a videót, és nem tudtam együtt érezni a lánnyal.

Minden médiatartalomnál felmerül bennem a kérdés, hogy mi lehetett a készítőik célja. Vajon szimplán csak bemutatják a helyzetet? Könnyed szórakoztatásnak szánják a videót? Esetleg társadalmi célja van a kisfilmnek, oktat és moralizál?

Még ha a készítők hozzáállását nem is olyan egyszerű kitalálni, a nézők-kommentelők reakciójában bőven találunk keserűséget.

A videó felszólítja a férfiakat, hogy "Ne akarjanak mindent megoldani." Kérdem: Miért?

Miért baj az, ha megoldásokat keresünk a szeretteink problémájára? Miért baj, ha próbálunk segíteni? Miért kell egyáltalán ezt a kérdést feltenni?

A téma nem az alkotók képzeletének szüleménye. Nap mint nap kerülünk hasonló helyzetekbe, amiknek azonban nem azok az elszenvedőik, akikre elsőre gondolunk. Nem a ripacsok, akik empátiát várnak, holott bennük nincs annyi empátia, hogy ezt elmondják a másiknak.

Gyakorlatiasan élünk, a problémamegoldáshoz vagyunk szokva heti 5 napon át 8 órában (vagy 10-ben, 12-ben… esetleg még hétvégén is a melóhelyen). A szeretteink azért a szeretteink, mert szeretjük őket. Ha bajuk van, segíteni próbálunk – ahogy tudunk (nem születik mindenki pszichológusnak). De segíteni próbálunk, jó szándékkal.

Mennyi empátia van abban az emberben, aki nem veszi észre a jó szándékot? Mennyi empátia van abban az emberben, aki annyira csak a saját nyűgjére koncentrál, hogy elfelejti, hogy a másik ember is egy érző lény, és lehet, hogy neki sem a mai volt a legjobb napja? Hogy akarjuk elvárni, hogy mások olvassanak a gondolatainkban, holott mi sem olvasunk az övéikben? És hogy nem vesszük észre, hogy a másik negligálásával és lehordásával mekkora fájdalmat okozunk? Mi, aki empátiára vágyunk.

- Fáj a fejem, nem érzem jól magam, félek, hogy ez az érzés talán sosem múlik el.

- Nem lehet, hogy az a baj, hogy ’egy szög van a fejedben’?

- Nem, nem a ’szög’ a baj. Nem nagy dolog. Csak kérlek hallgass meg, hadd meséljem el, hogy hogyan érzem magam. Ha meghallgatsz, már azzal is rengeteget segítesz, mert azáltal, hogy elmesélem, már egész jól helyre tudom tenni magamban a dolgokat.

- Rendben, mesélj. Mi a baj?

- ……………………………………….  és köszönöm, hogy meghallgattál.

- Nagyon szívesen, remélem, hogy segített. De figyu… az a ’szög a fejedben’, biztos hogy nincs azzal baj?

- De, igazad van, az sem egészséges… de ne most… mára hagyjuk.

Talán valahogy így kéne, nem?

Egyszerűen fel nem tudom fogni, hogy a videóban található kommunikációs játszma hogyan lehet pozitív kimenetelű. Biztos, hogy a másikra ráerőltetett kussolás bárkinek a hasznára válhat? Vajon melyikük az agresszor? Biztos, hogy a férfi az, aki mindig mindent jobban tud? Vajon van agresszor? Vajon fájdalmat okoz az egyik a másiknak?

Vagy egyszerűen megszoktuk már, hogy így működik… így aztán mindig tartunk a másiktól egy lelki lépés-távolságot?

Ez a kommunikációs játszma tényleg csak a nőkre jellemző? Én nem hiszem…

Felelős, intelligens felnőtteknél (embereknél!) működhet így? Én nem hiszem…

Ildi (Dark Notes)

Holnap jön a Leírhatatlan

Van egy dalunk, amire büszkék vagyunk. Teljes szívből született. Ha választanunk kéne egy dolgot, ami fennmaradjon az utókornak, akkor ez lenne az. Éveken át csiszolódott, mindannyian a tudásunk legjavát tettük bele, azért, hogy valami szép szülessen, amiben mindenki örömét lelheti. Még ha szívfacsaró is a dal.

És most jön a pillanat, hogy végre meghallgassátok ti is. Most nyer értelmet az egész.

Ezt a dalt szánjuk nektek a fa alá, ezt a dalt ajánljuk hallgatni karácsonyfa díszítés közben.

És szeretnénk titeket megkérni, hogy segítsetek majd a terjesztésében. Legyetek a kis aktivistáink!

Osszuk meg Facebookon... mindenféle csoportokban, üzenőfalakon, ha tetszik, küldözgessük privát üzenetben. Ha nem tetszik, akkor is. ;D

Foglaljuk el az "újmédia székházát", online zeneportálokat, rádiókat, kicsiket és nagyokat.

Milyen jó lenne!

És várjuk majd a véleményeket, gondolatokat is, hogy szerintetek hová lenne érdemes eljuttatni a dalt és kinek. Vajon kik a célközönség... vagy mennyire univerzális?

HOLNAP! :)

Pussz!

Mielőtt még bármit..!

Megéri?
Büszke leszek erre?
Jó felé vezet? Rossz felé vezet? Vezet egyáltalán valahova? Tudhatom?
Egyértelmű?
Meg fogom bánni? Van helyette más dolgom? Azt kéne inkább csinálni? Azt kéne, de ezt szeretném? Azt kéne, de ez jobban megéri? Azt kéne és azt is szeretném, de valami azt súgja, inkább ezt? Vagy valaki megmondja nekem?
Higgyek neki? Megcsináljam? Olyan, mint a másik? Hallottam már ilyenről? Más is csinálta már? Túl van már rajta?
Megéri?
Az 5 éves énem büszke lenne rám? Na és a 80?
Boldoggá tesz? Egészséges maradok?
Megéri?
Túl nagy ára van?
Képes vagyok rá? Képes lennék rá? Később is?
Mi lesz jó emlék 1 hét múlva? Mitől fogom úgy érezni, hogy igen, emiatt megérte felkelni?
Érdekelni fog ez még 1 hónap múlva bárkit is?
Megéri?

Ilyeneket szoktam magamnak feltenni, ha valamiben nem vagyok biztos. Ha valami nem egyértelmű. Mert mindent csak akkor jó, ha egyértelmű...

Dodó

Ps. Prédikálást félretéve, nézzétek, milyen elképesztően fasza pólót csináltattam a múltkor! Kondiba kifejezetten jó motiváció :D 

Psps. Most esett le, hogy az a slágerünk címe, hogy "Ne a mellemet nézd". Oops...

Már annyira hasonlítunk

Néha, az életnek bizonyos szakaszain újrahallgatok minden olyan dalt, ami régebben fontos volt nekem, mert átsegített bizonyos időszakokon, mert emlékeztetett valakire vagy valamilyen szituációra. Tudom, hogy annó agyonhallgattam az összeset, megállítottam a közepén, mert nem hittem el, mennyire pontos, mennyire ugyanarról az emberről szól, akire éppen akkor gondoltam. Majd a gond elszállt, a dalt meguntam, jöttek az újak. 

Új emberek jönnek az életembe, új szituációkkal találkozom, és az egyáltalán nem hasonló emberekhez ugyanaz az egy dal passzol és rájövök, mennyire ismétli magát az élet. Egy sor, egy versszak, egy teljes dalszöveg szólhat több emberről, akikkel találkoztál, pedig valójában semmi hasonló nincsen bennük, a való életben. Énekelhet éppen rólad is, ha elég jól ismered magad, felismered.

Addig dobálja eléd ugyanazokat a helyzeteket ez a nagy fura valami, amíg végre észre nem veszed, mit kéne csinálni. Bármennyire is eleged van belőle, bármennyit is nyafogsz, bármennyire erősen sírsz vagy éppen nevetsz az iróniától, ott lesz. Aztán szép lassan rájössz, mit kellene csinálni. És megcsinálod. És már nem lesz többet ugyanaz. Nem kell többet nyafognod miatta - minél többet nyafogsz, annál inkább marad. Az élet egy kurva. Ott csesz ki veled, ahol csak tud. De ne haragudj meg rá, melletted játszik, nem ellened. Mindent érted csinál.

Elsőre nem tűnhet ugyanolyannak ami most foglalkoztat, és ami fél éve, egy éve, több éve. De most dőlj hátra, nézz fel a plafonra és gondolkozz el úgy igazán - tényleg nincs bennük semmi közös? Meg fogod találni a közös pontokat, mert igenis VANNAK közös pontok. 

Mert nagyon kevésszer jön neonfényű nyíllal a feje fölött, fújós zenekarral a háta mögött, síbakancsban és cintányérokkal. Neked kell rájönnöd. És amikor rájössz, jót nevetsz rajta és világossá válik, hogy semmi nem véletlen. Minden valamifelé vezet. Bezonyám :D 

Dodó

A tanulást időben kell kezdeni. ... (majd holnap)

Ma megkezdtem biológiai érésemet. HÚÚÚÚ de szellemes vagyok..
Tehát túlestem a biológiaérettségi írásbeli részén.

Mielőtt beszámolnék róla meg kell említenem, hogy nagy anyagrészek tanulásában és ennek a tanulásnak az elkezdésében rettentően gyalázatos vagyok.
Úgy másfél éve írtunk egy úgynevezett évfolyamdolgozatot (én szintén bioszból), aminek az volt a lényege, hogy olyan, mint az érettségi, de csak két év anyagát öleli fel. Elterveztem, hogy egy hónappal előtte elkezdek tanulni és hudejó lesz.. Aztán valamiért gyorsabban telt az idő, mint gondoltam, de én még mindig optimistán álltam a dologhoz:
"Ááh majd két héttel előtte elkezdek tanulni."
"Egy hét még bőven elég lesz rá."
"Azért...a hétvégét végigtanulom.."
Úgy az utolsó héten kiderült, hogy mehetünk egy ingyenes wellness hétvégére. Ezt azért nem hagyhattam ki, DE, hogy lássátok, hogy én tényleg próbálkoztam, ide is elvittem a füzeteimet. Merthátugye hol is lehetne jobban tanulni, mint egy élményparkkal összekötött wellness szállodában?!
Hétfőn volt a vizsga, vasárnap este 10-re értem haza.. 3 óra alatt gyorsan átfutottam az első éves tananyagot és ennyi volt a tanulás. Végül 4-es lett, de nem vagyok büszke rá, mert elég gyatra százalékkal és mielőtt valakit 'nemtanulásra' buzdítanék ezzel, én azért mindig figyeltem órán és év közben tanultam a dolgozatokra, tehát megérdemeltem a 4-est :D

Viszont érettségi.. De nagy dolog. Ilyenkor már egy évvel előtte tervezgeted, hogy hamarosan elkezdesz tanulni és milyen szépen be fogod osztani az idődet stbstb... Meg ugye ez azért fontosabb, mint egy évfolyamdolgozat, sőt, ez egy életre szól.
Mondjuk most már a kezdettől fogva sejtettem, hogy hogy lesz, mert előtte volt egy bő egyhetes programom, ami csupa móka volt és kacagás és még iskolába se mentem.
Nos ehhez képest az intenzív másfél napos tanulás egész jónak számít.
Annak ellenére, hogy az első 8 pontos feladatba a legelején összesen két választ tudtam beírni (majd visszatérve többet is), szerintem nem volt nehéz. Valószínűleg ez is egy négyes szintre sikerült, de ezen még akár javíthatok egy jó szóbelivel. Bár azt nem tudom, hogy arra hogy fogok felkészülni.

Viszont amit tudok az az, hogy amellett, hogy elég maximalista vagyok az eredményeimmel kapcsolatban, bármilyen is lett az az évfolyamdolgozat és bármilyen is lesz az érettségim, NO REGRETS.
Nem számít, hogyha elcsesztem, nem számít, hogyha csak egy kicsivel csúsztam le a jobb jegyről, nem számít, hogyha minden ponthatáron alulmaradok. Nem érdekel, mivel éltem helyette! Baromi jó élményekben volt részem, amik sokkal többet érnek, mint egy papíron egy bizonyos százalék.
És bármit is akarsz magaddal kezdeni a jövőben, bármit is szeretnél csinálni, ha benned van az a plusz, ha akarod és ha lelkesen küzdesz érte, akkor nem egy bizonyítvány fogja megmondani, hogy csinálhatod-e.

Zsófi (Dark Notes)

Magányos dolog

Blogot írni magányos dolog. Magaddal társalogsz. Magaddal vitatod meg a dolgokat. Ellenőrzöd magad, nehogy olyat írj, amiért végül mégsem tudsz kiállni. Mert amikor alkotsz, akkor álláspontot fogalmazol meg, és ha álláspontod van, azt tuti, hogy valaki megszívleli más pedig bekóstolja. Ami végül is kimondottan konstruktívan is elsülhet. De kifogásolhatják a fogalmazókészségedet, illetve tárgyi tévedések elkövetésével is vádolhatnak. Betámadhatnak okosan és bután az okosak és a buták.

Csodálom azokat, akik blogot írnak. Csodálom a véleményvezéreket. Csodálom azokat, akik ironikus hangnemben tudnak kritikát megfogalmazni, úgy, hogy az mégsem bántó vagy rossz szándékú. (jaj, csak az emberek nehogy komolyan vegyék a komolytalant!)

Az intraperszonális kommunikáció fontos ahhoz, hogy kialakítsuk az értékrendünket, ami fontos ahhoz, hogy teljes és boldog életet élhessünk. Nekem furcsa ez a blogolósdi, bár éveken át írtam blogot kistini koromban, és az akkori soraimat visszaolvasván észreveszem, hogy az értékrendem kialakulásában mekkora szerepet játszott. Kigondoltam, leírtam, átgondoltam, világgá kürtöltem és tartottam is magam hozzá. Szégyelltem is volna, ha nem így lett volna. A következetesség erény. Nekem.

Nincs túlzottan nagy késztetésem arra, hogy osszam az észt, de valahogy mégis mindig úgy alakul... mindig azon kapom magam, hogy magyarázok. Szenvedélyesen szeretek mesélni mindenről, amit szeretek, és remélem, hogy az ezt elszenvedő hallgatóság is lelhet valami örömöt a mondandómban. Na, mit leltetek? :D

Ildi (Dark Notes)